Webrádió

A nagyhét megközelítése

A nagyhét megközelítése

   „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak.” (1Kor 15, 3-6)

 

A keresztény élet középpontja Jézus Krisztus feltámadása, aki magára vesz és átvisz minket a halálból az életre. Széttépi bűneink adóslevelét és újjáéleszti bennünk az életet. Ez a pászka a nagy átmenet, minden vasárnap erre emlékezünk. Annyira központi kérdéssé kell válnia életünknek, hogy egy száz napos koncentráció veszi körbe. 50 napig készülünk rá, majd 50 napig ünnepeljük- elmélyítjük, ez a fajta megemlékezés teszi az ünnepek ünnepévé. Minden kereszténynek fontos ez a fajta elkötelezettség.

A húsvét előtti 50 nap az Úrba vetett hit megerősítésére szolgál, arra a spirituális élményre, melyet az egyház a szertartásain kereszt nyújt számunkra. A bűnbánat segít abban, hogy a bennünk kialakult közönyt teljes odaadásra változtassa. Az egyház a fegyelmével segíti az értelmünket, hogy egyre nagyobb önuralomra tegyen szert és megfelelően szabályozzuk kapcsolatunkat  felebarátainkkal. Azok a gyakorlatok, amelyeket az egyház kér tőlünk, élénk mutatói az Istenbe vetett hitünknek.

A nagyböjt folyamán arra kapunk meghívást, hogy belépjünk a szentélybe, a nagyhét eseményeibe. A cél nem az, hogy nézők, hanem hogy résztvevők legyünk. A megemlékezés során beiktatást nyerjünk abba az isteni cselekménybe, mely megváltoztatta a világot. A keresztényeknek mindig jól képzett, megfelelő lelki fegyverekkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy le tudja győzni a bűn korrupcióját, mely veszélyezteti az Isten ajándékozta szabadságunkat. Meg kell magunkat őrizni az Ország számára, nem szabad feladni a vallásszabadságunkat, hogy részesedhessünk Isten Országában.

Ha kialakul az együttérzés az Úr iránt, akkor az Ő feltámadása is tapasztalható lesz számunkra. Isten Országa nem földrajzi értelemben bővül, hanem a szívünket tágítja. Szétfeszíti annak szűk kereteit, a kő szívet érző hús szívvé változtatja. Nincs egyéb hely, nincs egyéb út, nincs egyéb kapu, melyen beléphetünk Isten Országába, egyedül csak Jézus Krisztus pászkája. Végső soron ez a célja a bűnbánat érzésének, hogy Jézus Krisztussal egy új korszaka kezdődik életemnek „Térjetek meg, mert itt van a mennyek országa, elérkezett”(Mt3,2)

40 napig húsvét után, ezt a meggyőződést szeretné elmélyíteni az egyház. A résztvevőket elvezetni arra a mély meggyőződésre, hogy a Mindenható Isten átjárja a mindennapi életünket és gondolatainkat. Az Úr feltámadásának az ünneplése úgy kezdődik, hogy a Szentlélek összegyűjt bennünket egy testbe, Krisztus testébe, az egyházba. Az apostolok és a tanítványok tanúi ennek az új testnek, a feltámadott Úrnak.

A Szentlélek megváltoztatta a hozzáállásukat, a félénkek most már bátran mennek, hírnökei lesznek az evangéliumnak, hogy Krisztus nevében hirdessék a szabadulást, az üdvösségünket. Ez olyan élménnyé vált, hogy elkezdték őket krisztusinak, kereszténynek nevezni. Olyan kincseket nyitottak meg, melyben a szívek és az elmék felismerték Krisztust, az ő feltámadásán keresztül. A hitünknek az alapja Krisztus feltámadása, Pál apostol is erre hívja fel a figyelmünket. Ez a tény, „ha Krisztus nem támadt fel hiába való a ti hitetek és a mi igehirdetésünk.”(1Kor3,14) ezért lett az egyház meghatározó központi kérdése a nagyhét szertartásai. A Jelenések könyvében János tárja fel nekünk a nap fontosságát, ahol már az Úr napjaként mutatja: „Az Úr napján elragadtatásba estem.” (Jel1,10)

„Pogány szokásokkal ellenkezőleg a testvériesség ereje legyen veletek: a hatalmaskodó lelkület egyéni sajátosság és nem az én hagyatékom. Ha tehát valaki közületek első akar lenni, legyen valamennyi között utolsó. Ismerjetek el engem Uratoknak, és dicshimnuszt énekelve magasztalja­tok mindörökké!”

A nagyhét folyamán bemutatott szertartások, események az Újszövetség alapján rögzültek és ma is hűen megtartják azt a szerkezetet, ahogyan Atyáink ezt megszerkesztették.

 A mi Urunk diadalmas Jeruzsálemi bevonulásától, az Ő feltámadásáig egyetlen dinamikus ívet ölel át. Ezekben a napokban azt is láthatjuk, hogy a vele kapcsolatos próféciák, hogyan teljesednek be ezen napokban.

 

Napi szertartások a nagyhéten

 

Lázár feltámasztása, szombat, az egyetemes feltámadás emlékére

- a küzdőknek felmutatja a küzdelem díját,a halhatatlanságot.

Utrenye és szent Liturgia. Ezen a napon Lázár, Krisztus igaz barátjának feltámasztását ünnepeljük. Ezzel kezdődik: hat nappal húsvét előtt Jézus jött Bethaniába…(Jn12,1) Az ő érkezése egybeesett a zsidó húsvéttal. Mózes kivezette a zsidó népet az egyiptomiak fogságából. Az egyház ezzel készít elő minket a bűnből, a halálból való szabadulásra, ahol Krisztus, az Úr maga lesz a mi vezetőnk. A halál a legfélelmetesebb ellenségünk, akit legyőz Krisztus. Hat nappal előtte útban Jeruzsálembe megáll Jézus a júdeai Bethaniában, ahol lakomát adtak neki korábban. Annak emlékére kapta e nevet a mai nap: Lázár szombatja, mert Lázár feltámasztása felkelti bennünk az egyetemes feltámadás reményét. Az Egyház csatlakozik azzal, hogy az ünnepélyes bevonulással kapcsolja össze, mert kezünkbe ragadjuk a győzelem szimbólumait… (Zsid12,28-13,8 Jn11,1-45)

 

 

 

„Áldott ki az Úr nevében jő..”

- a küzdők a győztessel bevonulnak az Országba

Virágvasárnap Utrenye és szent Liturgia, dicső és ragyogó ünnep. Jézus bevonulása Jeruzsálembe. Zakariás megjövendöli ezt a bevonulást „Örülj Jeruzsálem leánya, íme a király jön hozzád, alázatos a szabadító szamár csikón” (Zak9,9) Ez a prófécia a várt Messiásról szól. Amikor látják a főpapok és írástudók, hogy ez Krisztusban valósul meg még inkább igyekeztek, hogy őt megöljék. A Jeruzsálembe vezető főúton pálmaágakat terítettek le és lengettek éljenezve: Áldott, aki az Úr nevében jő! Az egyházunkban ezt a mai napig mi is megtesszük a nagyhét elején így üdvözüljük Jézust, életünk szabadítóját, Királyát. Emlékezünk Krisztus győzelmére és pálmaágakat lengetve mi is csatlakozunk a gonosz feletti győzelméhez. (Róm4,4-9 Jn12 1-18)

 

Nagyhét első három napja, habár mindegyiknek saját karaktere van, de mindegyik osztozik a gyász, bánkódás, bűnbánat, éberség, ítélet gondolataiban, ezek középpontjában a parúzia van, a mi Urunk második eljövetele. Ő a vőlegény, aki éjfélkor, a sötétség közepén váratlanul jön (Mt 25,6) Nyomatékos hangsúly kerül a megtérésre, már nincs mit halogatni, nincs szükség önigazolásokra. Már az egyházzal arra készülünk, hogy Krisztus halálának és feltámadásának részeseivé váljunk, vagyis a szertartásokon keresztül bekerüljünk a misztériumba.

 

„Ime, a vőlegény jön éjfélkor és boldog a szolga kit virrasztva…”

 

Vasárnap este és Nagyhétfőn énekeljük, mintegy felizzítva magunkban a vágyat Jézus Krisztus után. Az utrenye és előszenteltek emléket állít az áldott emlékű Józsefnek, mint modellnek, akire érdemes odafigyelnünk, és az elvadult fügefának, melyet megátkozott az Úr. Érthető szimbólum, szép zöld levelek, de termés nincs, terméketlenné lett. Sok ember élete üres, sokféle politikai, etikai, vallási identitásuk van, de nem hoznak gyümölcsöt. Ezzel szemben áll az ószövetségi József (Ter37-41), akinek az élete modell számunkra, ahogyan az erkölcsi elveket tiszteletben tartja. A gyönyörű himnusszal figyelmeztetjük lelkünket: „ÍME, A VŐLEGÉNY JŐ ÉJFÉLKOR * és boldog a szolga, kit virrasztva * ámde méltatlan, akit lustálkodva talál. * Vigyázz, ó én lelkem, * és sok álommal ne terheld magad, * nehogy a halálra adatván * a mennyország­ból kivettessél, * hanem serkenj föl, kiáltván: * Szent, szent, szent vagy Isten, * az Istenszülő kedvéért könyörülj rajtunk!” Egy másik himnusza biztatjuk egymást kérve Istentől a menyegzős ruhát, hiszen a bűn kifosztott és félholtan ruhátlanul vagyunk. Kérjük őt, hogy öltöztessen fel a világosság ruhájába. „FÖLÉKESÍTETT MENYEGZŐS TERMEDET látom, Üdvözítőm, * de nincs menyegzős öltönyöm, hogy oda bejuthassak. * Tedd ragyogóvá lelkem öltözékét, fényárasztó, * és üdvözíts engem!” (Fényének)

Kérünk sugárzó öltözetet lelkemnek és mentsen meg minket, mialatt a vőlegény ikonnal körmenetet tartunk a templomba, hogy krisztus szenvedése bevilágítson mindenkinek, mint az üdvösség fénye. (Mt 21,18-43) Krisztust az ő vádlói kérdezik, honnan van hatalmad ezt cselekedni?

„Vigyázzatok és imádkozzatok”

Nagyhétfő este és nagykedd reggel a tíz szüzet állítja szemünk elé az egyház (Mt25,1-13) az élő hitet az éberség tartja mozgásban és növekedésben. Tovább fejleszti a vőlegény körüli témát. „SZERESSÜK, HÍVEK A VŐLEGÉNYT, * készítsük elő lámpásunkat, erényektől és igaz hittől ragyogva, * hogy az okos szüzekhez hasonlóan bemehessünk vele a menyegzőre felkészülten, * mert Isten, a vőlegény mindenkinek ajándékul adja * a hervadhatatlan koszorút.”(4. hang Aki önként..)

Mit lustálkodsz, szerencsétlen lelkem? * Miért jár mindig időszerűt­lenül világi gondokon az eszed? * Miért a múlandó dolgokkal foglalkozol? * Már itt van az utolsó óra, * és el kell költöznünk innét! * Józanodj, amíg még időd van rá, és kiáltsd: * Vetkeztem ellened, Üdvözítőm; * de azért ne vágj ki engem, mint a terméketlen fügefát, * hanem könyörülj meg rajtunk, kegyelmes Krisztus, * és mi félelemmel hangoztatjuk: * Bárcsak ki ne zárnának Krisztus menyegzős csarnokából!” (Ikosz) A himnusz emlékeztet minket: miért nem törődsz lelkeddel?- szegezi nekünk a kérdést. A tehetségünket szorgalommal kell kamatoztatni. Növeljük bölcsességünket a jó tetteken keresztül. (Mt 22,15-23 13,39 24,26 26,2)

Amikor Ő jön, jön az Atya is…

Nagykedd este és nagyszerda reggel Simon leprás házába vezet az egyház, ahol a bűnbánatot tartó nő szinte felkeni Őt. A próféták feladata volt az, hogy bűnbánatra vezessék az embereket. A próféták missziója a bűnbánat volt. Ez a nő, bizonyságot tett megtéréséről és az ő forró hitét az erények jó illatával mutatja meg a mi Urunknak. Mi nekünk is fel kell tudni mutatnunk az erények aromáját. Ezen az estén énekeljük Fótiosz pátriárka gyönyörű himnuszát: URAM, A SOK BŰNBE merült nő * istenségedet megérezve * vállalta a kenethozást, * s előre elhozta a balzsamot eltemetésedre. * „Ó, jaj nekem — sírva kiáltá —, * éjszakaként borul rám bűneim sokasága * és a vétkekhez való ragaszkodás holdtalan homálya! * Fogadd el könnyeim patakját, * ki a felhők vizét a tengerbe zúdítod. * Hajolj le szívem sóhajtásaihoz, * ki az egeket meghajlítod kimondhatatlan alázattal! * Csókkal borítom el legszentebb lábaidat, * és megtorlóm a hajfürtökkel, * amelyekkel Éva az Édenkertben * a te közeledésed hangjára félelmében elrejtőzött. * Ki tudná föltárni bűneim sokaságát * és a te ítéleteid melységét? * Üdvözítőm, lelkem megmentője, * ne vesd meg a te szolgá­lódat, * hiszen irgalmad végtelen!" Kasszián szerzetesnő éneke 8. hang(Jn12,17-50)

 

„Krisztus világossága mindenkinek világoskodik”

 

Ezen a napon ünnepeljük utoljára az előszenteltek liturgiáját, a nagyböjt folyamán minden szerdán és pénteken lehetőséget kaptunk arra, hogy a szentáldozással megerősítsük magunkat, hiszen a böjt hétköznapjain nem szabad Szent Liturgiát végezni.

 

„Kenjétek meg az Úr nevében…”

 

Régi hagyomány, hogy nagyszerda este az egyház kiszolgálja a betegek kenetét. Ezen estén a bűnbánat, gyónás és másnap nagycsütörtökön a liturgia a hívek lelki és testi megújítását szolgálja. A korai egyház gyakorlatát mutatja Jakab apostol levelében (Jak5,14-15), a szertartás végén a pap megkeni az embereket szent olajjal, mely Isten kegyelmének láthatatlan hordozója.

 

 

„Ne féljetek, mert a félelem elválaszt Tőlem titeket”

 

Nagyszerda este- nagycsütörtök délelőtt a tanítványok lábának megmosása, Eucharisztia alapítása, Jézus imája, Júdás árulása (Lk22,1-39) „URUNK, MIDŐN TANÍTVÁNYAIDAT beavattad a titokba, * ilyen szavakkal tanítottad azokat: * Vigyázzatok, barátaim, * hogy tőlem semmi félelem el ne tántorítson, * mert ha szenvedek, a világért teszem. * Ne botránkozzatok meg tehát bennem, * mert nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, * hanem hogy én magam szolgáljak, * lelkemet adva a világért. * Ha tehát ti barátaim vagytok, * ti is így tegyetek, * és aki első akar lenni, legyen utolsóvá, * az úr olyan legyen, mint a szolga! * Maradjatok énbennem, * hogy gyümölcsöt teremjetek, * mert én vagyok az élet szőlője!”

 

 

„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”


Jézus már tudta, itt az órája. Utolsó szabad este, amikor megajándékoz bennünket az eucharisztiával és útjára indítja az egyházat. A telihold mintegy nagy lámpás, az időjárás enyhe, Jeruzsálem népe élvezte a tavasz kezdetét. Ebben a légkörben Jézus bemutatja a kenyeret és a bort és testévé és vérévé változtatja át. Ezek a drága ajándékok biztosítják az Ő örökös jelenlétét az egyházban. Olyan mély titok ez (kereszt-feltámadás) amely életadó megemlékezéssé vált a keresztények számára. „A TE TITKOS VACSORÁDNAK * részesévé fogadj ma engem, Isten Fia, * mert nem mondom ki ellenségednek a titkot, * sem csókot nem adok neked, mint Júdás, * hanem mint ama gonosztevő, kiáltok hozzád, * emlékezzél meg rólam, Uram, * midőn eljössz a te országodba!”

Drámai események veszik kezdetét és lehetünk tanúi. A tanítványok lábának megmosása után rámutat az áruló személyére, megajándékoz az Eucharisztiával, a szeretet parancsa után megígéri a Szentléleknek a Vigasztaló elküldését. A Szentlélek, aki segít majd a Krisztussal való teljes egyesülésben, majd kivezeti tanítványait a getszemáni kertbe, hogy a ragyogó fényben a telihold láttassa tanítványai arcát (Face to face) Ebben a spirituális és fizikai környezetben visszavonul imádkozni. Vérrel verítékez, majd jön Júdás csókja és letartóztatják. Jézus ezzel az emberiség fizikai és lelki szabadságának forrásává válik.

A Bazil liturgián (2kor11, 23-32 Mt26,2-28 Jn13,3-17 Mt26, 21-39 Lk22,43-44 Mt26,40-75 Mt27, 1-2)

Ebben előkészíti  és félre teszi az egyház az „Amnost”- bárányt, melyből az év folyamán, betegség idején a hívek részesülnek. Az egyházban teste és vére által mindig jelen van Jézus Krisztus. Ezen a napon megértjük a nagy misztérium érzését, amikor énekeljük: „Vegyétek…

 

„Imádjuk a Te kínszenvedésedet”

 

Nagycsütörtök este– nagypéntek reggel. Krisztus elindul a Via Dolorosa-n, elkezdődik a szenvedés útja azért, hogy megszabadítson a bűneinktől. Krisztus önként, értünk vállalja a köpködést, korbácsolást, arcul csapkodást, megvetést, gúnyolódást, a nádat, az ecetet, a lándzsát, de mindenekelőtt a keresztet és a halált. A Krisztussal megfeszített bűnbánó lator vallomása és üdvössége.

A kínszenvedési evangéliumok, vagyis az utrenyei szertartás nagyon hosszú, de a jámbor keresztény lelket magával sodró drámaiság kiragad bennünket e világ idődimenziójából. Amikor részt veszünk ezen a kínszenvedési evangéliumokon, akkor az imádságok és a történelmi sorrendje az eseményeknek, olyan élénk alapot biztosít, hogy szinte most jön Krisztus, és bekapcsol az eseményekbe.

  1. Jn13, 31-18,1
  2. Jn 18, 1-29
  3. Mt 26, 57-75
  4. Jn 18,28 -19,16
  5. Mt 27, 3-32
  6. Mk 15, 16-32
  7. Mt 27, 33-54
  8. Lk 23, 32-49
  9. Jn 19, 25-37
  10. Mk 15, 43-47
  11. Jn 19, 38-42
  12. Mt 27, 62-67

Ezek a részek rámutatnak, milyen utolsó utasításokat adott Jézus tanítványainak, megjövendöli a kereszt drámáját, és új parancsot ad számunkra.

Az 5 evangéliumi szakasz után feszülettel a templom körül elindul a körmenet és a pap a 15. antifónát énekli: MA A FÁRA FÜGGESZTETIK AZ, * ki a földet a vizekre függeszté;(3-szor)

Töviskoszorúval koszorúzzák az angyalok királyát, * vörös ruhába öltöztetik azt, * ki az egeket felhőkkel felruházta, * veréssel illetik azt, * ki a Jordán vizében Ádám bűnét lemosta; * szögekkel kegyetlenül fölszögezik * az Anyaszentegyház üdvözítő Jegyesét, * lándzsával átdöfik a Szűznek Fiát. * Leborulunk a te kínszenvedésed előtt, Krisztus, * Leborulunk a te kínszenvedésed előtt, Krisztus, * leborulunk a te kínszenvedésed előtt. Krisztus,

Mutasd meg nekünk * a te dicső föltámadásodat is! (3-szor) (15. antifona 6. hang)

Visszaérve a hívő keresztény letérdel és imádkozik üdvösségéért, utánozva a keresztre feszített gonosztevőt, aki bevallotta bűnét és kifejezte hitét és rábízta magát teljesen Krisztusra. Ezután a hívek megcsókolják a feszületet.

„öltönyére sorsot vetettek”

Nagypéntek reggel vagy a napnak megfelelő órájában végezzük a Királyi imaórákat: imákat, himnuszokat, ó és újszövetségi olvasmányokat, amelyek erkölcsi szempontból, mindegyik Krisztus személyéhez és szenvedéséhez kapcsolódik. Vannak olyan helyek, ahol a sírbatételi vecsernyét előzi meg ez a szertartás.

„Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”

Nagypéntek délután sírbatételi vecsernye- ebben a szertartásban levesszük Krisztus testét a keresztről és sírba helyezzük. A temetés gyászában, a veszteségben értjük meg azt az új életet, amivel a feltámadásban megajándékoz minket az Isten. Minden arra fókuszál, hogy meghal Jézus a kereszten, leveszik a testét és arimateai József segítségével új sírba helyezik, amelyet lepecsételnek. Az egyház buzdít, hogy erre a fájdalmas eseményre úgy tekintsünk, mint Pál apostol: „Isten ereje és bölcsessége” (1Kor 1,18)

A pap a leplet leveszi a keresztről és mint arimateai József elindul énekelve: „AZ ISTENFÉLŐ JÓZSEF * levevén a fáról a te legtisztább testedet, * tiszta gyolcsba göngyölé * és illatos szerekkel ellátva új sírba helyezé.” D. M. „A KENETHOZÓ ASSZONYOK ELŐTT a sírnál megjelenő angyal eze­ket monda: * A kenetek a halottakat illetik. * Krisztus az enyészettől idegen maradt.”

A templom körül mennek és leteszi Jézus testét ábrázoló festet terítőt, az előre elkészített fehér sírba. (Mt27,1-38 LK23, 29 43 Mt 27,29-54 Jn 19, 31-37 Mt 27, 55-61)

Nagypéntek az egyetlen nap, amikor semmilyen szentséget nem szolgálunk ki.

Ma az odaadó keresztény a szívében a kereszten elhangzott hét szón gondolkodik. Keresi annak mély értelmét, hiszen a kereszt olyan, mint a szószék a keresztények számára.

„Ne engem sirassatok, hanem magatokat”

Nagyszombat reggel vagy nagypéntek éjszaka a zsoltárok, himnuszok, olvasmányok mind Krisztus halálával foglalkoznak. A jól átgondolt és megírt ódákban összehasonlítja az Isten empátiáját és az ember kegyetlenkedését. A teremtés megdöbbenve látja, hogy mit tesz a teremtővel a teremtménye, az ember fokozatosan döbben rá, hogy mit tett. Intenzív képeket tár elénk Izaiás jövendöléséből, ezalatt az utrenye alatt körmenetet teszünk a szent lepellel. Az egész közösség énekli a három részből 300 himnuszból álló stációk verseit, közben a pap szirmokat szór, vagy illatos vízzel meghinti a jelenlevőket. „NE SIRASS ENGEM, ó Anya, * látván mag nélkül méhedben fogant * Fiadat a sírban; * mert feltámadok, * és megdicsőülök, * s mint Isten dicsőségbe emelem fel azokat, * kik téged hittel * és szeretettel * szünet nélkül magasztalnak.” Dicsérik Krisztus szenvedését és feltámadását, mint az ember megváltásának célját. Főleg most zokogunk leginkább, mert bűneinket felismerve rádöbbenünk, milyen mesze kerültünk Istentől.

Nagypénteken a böjt, az imádság, a jó cselekedet, bűneink fölött való siránkozás közben a kereszt kegyelme leereszkedik az alázattól meghajolt lelkünkbe. (Mt27,62-66)

„Kelj föl Isten, ítéld meg a földet”

Vecsernye és liturgia, melyet néhol nagyszombaton délelőtt végeznek. „Kelj föl, Uram, segíts meg minket, és szabadíts meg minket a te nevedért!”

A himnuszok és a zsoltárok Krisztus alvilágjárását mutatják be, ahogyan nyöszörög és vereséget szenved a halál. „HALLGASSON MINDEN EMBERI TEST, * és félve és rettegve álljon, * és semmi földit magában ne gondoljon. * Mert a királyok Királya * és az uralkodók Uralkodója jön, * hogy magát feláldozza, * és a híveknek eledelül adja. * Előtte mennek az angyali rendek. * az összes Kezdetek és hatalmak, * a sokszemű Kerubok és a hatszárnyú Szeráfok, * arcukat elfödve és ezen éneket hangoztatva: * Alleluja.”

 A Bazil liturgiában Pál apostol arra biztatja a híveket: „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk.”(Róm6,4) Az apostol után majd az éneklés: Kelj föl Isten, ítéld meg a földet, mert te örökségül bírod a nemzeteket!, közben a pap babér leveleket hint a lepelre. A végén himnuszt énekelünk „MINTEGY ÁLOMBÓL fölserkent az Úr és föltámadt, üdvözítvén min­ket.” (Róm6,3-11 MT28,1-20)

 

„A te feltámadásodat Krisztus Üdvözítőnk, angyalok éneklik a mennyekben..”

 

Húsvét vasárnap: Az utrenye kezdetén teljes sötétség van a templomban, a pap kilép a fénnyel  a szentélyből és hívja a híveket, jöjjenek merítsenek fényt, gyújtsák meg a kezükben lévő gyertyákat, és ezzel a húsvéti gyertyával vezeti a híveket a körmenetre. „Jertek, merítsetek fényt * a soha le nem alkonyodó világosságból, * és dicsőítsétek Krisztust, * aki föltámadt halottaiból!”

 „Feltámadott nincs itt” (Mk16,1-8) Majd lélegzetüket visszafogva a hívek várják, hogy a pap elindítsa a húsvéti kánon éneklését és hozzá csatlakozhassanak. Ettől a pillanattól egy felszabadult, örömteli ünneplés indul el. A hangulat megérteti velünk, hogy beléptünk a feltámadás napjába, elismerjük, hogy a felebaráti szeretetünk alapját Jézus Krisztus feltámadásában való hit adja. (ApCsel1,1-8 Jn1,1,17)

 

„Békesség nektek”

 

Húsvét vasárnap délután a vecsernyére a hívek összegyűlnek és így köszöntik egymást: Krisztus feltámadt! - valami új kezdődött. Gyertyát tartanak a kezükben és boldogan énekelnek. Ez a vecsernye a szeretet ünnepe. „Ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk.” (Jn20, 19-25). A hit gyümölcse a feltámadás, amelyben megtapasztaljuk Isten szeretetét. Ez a szeretet az egész univerzumnak szól. Alkalmas ez nap arra, hogy azokkal, akikkel eddig háborúztunk, félreértésben éltünk, vagyis gyűlölőinket is megöleljük és megbocsássunk nekik. „Föltámadás napja van, * világosodjunk föl ezen ünnepéllyel, * és egymást, mint testvérek, öleljük, * a föltámadás által * gyűlölőinknek is bocsássunk meg (mindent), * és így énekeljünk: *//Föltámadt Krisztus halottaiból, * legyőzte halállal a halált * és a sírban levőknek * életet ajándékozott. (3-szor)

 „Ha Krisztus nem támadt fel hiába való a mi igehirdetésünk és hiába való a ti hitetek!” (1Kor3,14) Az Egyház egyértelműen megvallja a hitét (Hiszekegy): „A harmadik napon feltámadt!”

 

Élő hit

 

The Divine Liturgy of St. John Chrysostom is then officiated. A keresztény ember szívét és értelmét átjárta az elmúlt hét eseménye. Jézus Krisztus üdvhozó tevékenysége során növekedett a hitünk, erősebbek és céltudatosabbak lettünk. Az életről vallott nézetünk megváltozott. Krisztus feltámadásának fénye teljesen átvilágított. Ez nem csupán hit kérdése, hanem történelmi tény, térben és időben történt. Krisztus feltámadása, ami értelmet ad a keresztre feszítésnek, az utolsó vacsorának. Az imádság révén válunk személyes résztvevői ezeknek. Ez, azaz örökség, amit kincsként őriz és tár elénk minden évben az Egyház. Szilárd alapot ad a hitünknek. Az a célunk, hogy a mindennapi életben, munkánk során, emberi kapcsolatainkban élő hittel éljünk. Ez a jövőnk, hogy az élő hit Jézus Krisztus barátja legyen.

A Living Faith

 

Galéria