Webrádió

Néhány jó tanács szülőknek

Néhány jó tanács szülőknek

Gyermekeink nevelésében igen érdekes időszakban vagyunk. Észrevehettük milyen nehéz fegyelmezni őket és milyen kicsi a figyelem képessége gyermekeinknek. Ha nem sikerült valamilyen rendszert megalkotni az otthonainkban, igencsak kicsúsztak a gyermekeink a kezeink alól. Talán eddig abban ringattuk magunkat, hogy az iskola majd megneveli őket. Netalán a világhálóra bíztuk őket, ahonnét minden ismeretet el tudnak érni és meg tudnak tanulni?

A szülő és gyermek személyes kapcsolatát és a személyes példa nevelő hatását semmi nem helyettesítheti. Láthatjuk, hogy nehéz helyzetben vannak a hétköznapokban a pedagógusok, és ha mi nem támogatjuk a munkájukat és nem működünk együtt velük, akkor gyermekeinket hozzuk hátrányba. Persze a pedagógus társadalomnak is meg kell újulnia és nem csak digitális módon.

A szeretetből születő szabadság az, ami reális szabadságnak tekinthető. Erre a szabadságra kell fokozatosan megtanítani a gyermekeinket az életkoruknak megfelelően. Talán úgy tűnik, hogy most a pedagógusok helyett dolgozunk, de ez nem igaz, pótoljuk, amit időhiány, vagy kényelmesség miatt elmulasztottunk. A szülő pedagógusi tevékenységét is meg kell tanulni, tudatosítani kell a feladatainkat és felelősségünket, hiszen Istentől kaptuk a gyermekeinket a mi közreműködésünkkel. Ez a közreműködés megmarad, amelyet a szeretet(szülői) leleményessé tesz. Legalább minden nap imádságban kérjük, hogy jó szülei legyünk a gyermekeinknek.

Miért mondhatunk köszönetet?

  • hogy mindennap felkelhetünk,
  • hogy egészséges tagjaink vannak,
  • hogy menni, beszélni, mozogni tudunk,
  • hogy mindennap terített asztalunk van,
  • hogy dolgozhatunk,
  • hogy valaki újra és újra megkérdezi: hogy vagy?
  • hogy alkalomadtán munkánk elismerésben részesül,
  • hogy van néhány ember, akik számára fontosak vagyunk,
  • hogy vannak olyan emberek, akiknek hiányzunk, ha nem jelentkezünk,
  • hogy vannak barátaink, /Szt. Ágoston mondja: „Akinek van barátja, imádkozzék, hogy megtartsa. Akinek nincs, imádkozzék, hogy találjon egyet.”/
  • hogy keresztény vagyok, imádkozni és hinni tudok, hogy Isten számtalanszor fényt nyújt számomra, amikor sötétség borul életemre,
  • hogy Isten kezét tartotta fölém, amikor a halál suhant el felettem,
  • hogy újra és újra próbálkozik velem, és nem hagyja, hogy örökre elszakadjak tőle,
  • hogy életem „Genezáret taván” újra és újra találkozik velem, mint Simon Péterrel, a kezét nyújtva azt mondja: „Mit félsz, kicsinyhitű?
  • hogy megfelelő pillanatban egy embert küldött az életemben, aki életem számára olyan jelentős volt, és életemnek új irányt adott
  • egy világért, a zenéért, a szép melódiákért, a derűs gondolatokért, örömteli meglepetésekért, olyan csalódásokért, amelyek megóvnak a tévedésektől… és még… és még…

Ha majd visszatérünk az iskola falai közé

  • Ne tegye a gyermeke iránti szeretetét az iskolai teljesítményektől függővé!
  • Ne gyakoroljon nyomást gyermekére, zabolázza meg gyermeke és a saját becsvágyát és ösztöneit!
  • Bontakoztassa ki a gyermek adottságait, de semmit se kényszerítsen!
  • Biztosítson gyermekének derűs életkörülményeket!
  • Vegye komolyan a gyermek félelmeit, szomorúságait, így magától elmúlik az aggódás!
  • Tartsa szem előtt: az iskolában nem létezik abszolút igazságos osztályozás. Ha egy gyermeknek jó, vagy rossz osztályzatai vannak, az mindenekelőtt attól függ, hogy a nevelő jó vagy rossz teljesítményt vár-e el tőle.
  • Jó tanulók rendszerint jobb, rosszak rosszabb jegyet kapnak, mint amit megérdemelnek.
  • Iskolából hazatérő gyermekét sohase fogadja ezekkel a kérdéssel: „na, miből feleltél, hányasra?” Inkább így: „Na, volt-e valami érdekes dolog az iskolában?”
  • Gondoljon arra, hogy Ön milyen tanuló volt, és pl. Einstein sem tartozott a „fényesek” közé.