Webrádió

5. vasárnap, a szamariai asszony vasárnapján Jn 4,5-42

Abban az időben Jézus Szamaria egyik városához érkezett, melyet Szikarnak mondanak, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus tehát olyan fáradt volt az úttól, hogy leült a kútnál. Körülbelül a hatodik óra volt. Odajött egy asszony Szamariából vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet vegyenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan kérsz te zsidó létedre inni tőlem, holott szamariai asszony vagyok?” A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal. Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki azt mondja neked: »Adj innom«, te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.” Az asszony így szólt: „Uram, nincs is vödröd, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk a kutat adta, és amelyből ivott ő maga, a fiaival és az állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet én adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony így szólt: „Uram, add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam többé, és ne járjak ide meríteni!” Jézus így felelt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere ide!” Az ezt válaszolta: „Nincs férjem”. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az nem férjed. Ezt helyesen mondtad.” Az asszony ekkor így szólt: „Uram, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádkoztak, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van a hely, ahol imádkozni kell.” Jézus azt felelte: „Asszony, hidd el nekem, hogy elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van. De eljön az óra, és most van, amikor az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres, akik így imádják őt. Lélek az Isten, és akik imádják őt, Lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Amikor ő eljön, kijelent mindent nekünk.” Jézus erre megmondta: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Ekkor odaérkeztek tanítványai, és csodálkoztak, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” vagy: „Mit beszélsz vele?” Az asszony pedig otthagyta a korsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek: „Gyertek, lássatok egy embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Vajon nem ő-e a Krisztus?” Ők kimentek a városból, és odajöttek hozzá. Közben a tanítványok kérték őt: „Rabbi, egyél!” De ő azt felelte: „Van ennivalóm, amiről ti nem tudtok.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás között: „Talán csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött engem, és elvégezzem az ő művét. Ugye azt mondjátok, hogy még négy hónap, és elérkezik az aratás? Íme, azt mondom nektek: Emeljétek föl szemeteket, és nézzétek a szántóföldeket, mert már fehérek, készek az aratásra. Az arató megkapja a jutalmát, és termést gyűjt az örök életre, hogy a vető együtt örüljön az aratóval. Ebben ugyanis igaz a mondás: Más az, aki vet, és más az, aki arat. Én azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, és ti az ő munkájukba álltatok bele.” Abból a városból sokan hittek benne a szamariaiak közül, az asszony beszéde miatt, aki bizonygatta, hogy „mindent elmondott nekem, amit csak tettem”. Amikor tehát a szamaritánusok odamentek hozzá, kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. És sokkal többen hittek az ő tanítását hallva. Az asszonynak pedig azt mondták: „Most már nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mert magunk hallottuk, és megbizonyosodtunk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője, a Krisztus.”

 

Az evangélium hirdetése a mi küldetésünk 

 

 "Én azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, és ti az ő munkájukba álltatok bele.”(Jn4,38)  A feltámadt Krisztus megalapította az Egyházat, mely az Ő Teste. Tagjainak ezt a feladatot adta: “Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében!” (Mt28,19) Felhívása minden ember földi küldetése. A felolvasott evangéliumi szakasz erről a hivatásról, feladatról szól. Láthatjuk, hogy az Úr akkor beszél erről, amikor feleletet ad a szamaritánus asszony kérdéseire, s ezekkel a válaszokkal a szamaritánusok előtt is feltárja az üdvösség, az örök élet misztériumának szorongató kérdéseit.  A szamaritánus asszony úgy áll előttünk, mint egyedülálló alázattal és hitre való fogékonysággal rendelkező személyt, kinek lelki látása Sikár minden polgára számára példaértékkel bír. Az Úr Jézus kereszthalála és feltámadása után buzgón vallotta meg mások előtt hitét. Tanításai, szavai még a Néró római császár udvarába is eljutottak, akiről tudvalevő, hogy a kereszténység esküdt ellensége volt, amely a Róma leégését követő keresztényüldözésben csúcsosodott ki (Kr. u. 65-66). A hagyomány szerint Photini(Fione) meg volt győződve arról, hogy Néró lánya, Dommina keresztény lett,  és Krisztust Úrnak nevezte.

             Aranyszájú Szent János megjegyzi, hogy az evangelizáció során “olyan magatartást kell tanúsítanunk az emberekkel szemben, amilyet Krisztus tanúsított a szamáriai asszonnyal, és amilyet ezt követően ez az asszony tanúsított a többi, mindaddig Krisztust nem ismerő embernek felé (homília 34. János evangéliuma). A Szikár  helységben élő emberek felé a szamáriai asszony hirdette mindazt, amit Krisztustól hallott, a következő szavakkal: “Gyertek, lássátok azt az embert, aki elmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Vajon nem ő a Krisztus?” (Jn 4,29Nekünk is ugyanez a feladatunk, azáltal, hogy másoknak hirdetjük az Urat, mi magunk is meghalljuk lelki hallásunkkal az Úr szavait, tanítását. Az Úr szavainak, tanításának, tetteinek hirdetésére tehát a szamáriai asszonyhoz hasonlóan mi is mindannyian hivatva vagyunk, közvetíteni kell ezeket minden ember számára. A másik központi kérdés Krisztus feltámadása. Jézus ezzel kapcsolatban ezt mondta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. Aranyszájú Szent János ezzel kapcsolatban ezt mondja: „Emberré lévén testét az emberekért feláldozva hívott meg mindenkit az üdvösségre. E testben, ebben az eledelben részesülve részesülünk a megváltásban, az örök életben.”  

               Az Úr felemeli tekintetét megérintve azoknak az embereknek a lelkét, akik „már készülnek az aratásra. Arra buzdít minket is, hogy ne késlekedjünk, a prófétákhoz és a szentekhez hasonlóan mi is kötelezzük el magunkat Isten mellett, készen állva, hogy hirdessük azt, amit Tőle tanultunk! Bérünket ugyanis megkapjuk, és méltóvá válunk arra, hogy a szentek dicsőségében részesülve örömmel teljen el lelkünk. Ki az tehát, aki azért vet, hogy más arasson? Talán nem az Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek? Isten nem a maga javára vet, hanem azért, hogy mások részesüljenek üzenetének áldásaiból! Minden ember feladata tehát, hogy learassuk azt, amit Isten elvetett számunkra! Le kell aratnunk azt, amit nem mi munkáltunk. Bárhol is vagyunk, meg fogjuk találni annak a módját, hogy learassuk azt, amit Isten elvetett számunkra és mások számára. Értsük meg hát mindannyian, hogy nagyon fontos ez a munka, és ebben részt vállalni a világban embert próbáló vállalkozás. Az Úr állítja, hogy miután őszinte, elszánt erőfeszítéssel bekapcsolódunk az általa elrendelt aratásba, munkába, akkor „az arató már most megkapja a bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön azzal, aki vet, azzal, aki arat”. Olvassuk, hogy a szamaritánusok közül – miután meghallgatták azt, amit az asszony mondott nekik – sokan hittek Jézusban.  Amikor a szamáriaiak odaértek Jézushoz, azt mondták neki, maradjon nálukJézus náluk is maradt két napig. Így a hit több ember lelkében aratnivaló termést érlelt.

     Isten szava mindig képes hitet ébreszteni bennünk. Ennek révén ráébredhetünk bűneinkre, hibáinkra és mulasztásainkra. Számít ránk Isten, hogy ebben munkatársai leszünk. Krisztus szavainak igaz voltát a szamaritánusok maguk igazolják a Hozzá való ragaszkodással: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”. „A forráshoz mentél, ó csodák forrása, * a hatodik órában, * hogy új életre keltsd Éva szülöttjét, * mert ebben az órában űzték ki Évát * a kígyó álnoksága folytán a Paradicsomból. * A szamariai asszony közeledett a forráshoz, hogy vizet merítsen, * meglátta őt az Üdvözítő, és mondá neki: * Adjál vizet innom, és én élő vizet adok néked. * A bölcs asszony a városba sietett, * és tüstént hírül adta az embereknek: * Jertek és lássátok az Úr Krisztust, * a mi lelkünk Üdvözítőjét!”(vecsernyei sztichira)