Webrádió

A csend, a nyugalom szigete a családban Szülőknek, pedagógusoknak, Fiatal felnőtteknek!

A csend, a nyugalom szigete a családban

Szülőknek, pedagógusoknak, Fiatal felnőtteknek!

         A családnak olyan privát hellyé kell válni, ahol az ember Istennel csendben közösségbe léphet. Ez az az idő, mely alkalmas arra, hogy csendben Isten előtt megálljunk és hagyjuk, hogy a Megváltónk titokzatos módon megmutassa az ő evangéliumát. Az imádság az csendben növekszik.[1]

A csend a növekedés szempontjából kétféleképpen értelmezhető:

 

  1. A csendet hallgatni kell (elvezet Istenhez)
  2. A csend Istennel töltött idő

Nagyon nehéz csendet teremteni az életünkben és még nehezebb a családjainkban.  Az értelmünk túlterhelt, rengeteg információt hallunk, túlterheltek vagyunk és szükségünk van a csendre. A csend teljes bizalom, az összes problémát a csend tudja a legjobban kezelni. Ne feledjük az imát, Isten nemcsak hallgatója akar lenni. Az ima nem monológ, hanem párbeszéd, melybe be kell vonni az Őt. Igazi párbeszéddé kell válnia, amelyben az egyik partner találkozik a másik partnerrel, és ez csak úgy lehetséges, ha hallgatjuk egymást. Isten nem statikus hallgató, hanem aktív hallgató, aki lehetőséget ad arra, hogy azokra a kérdésekre, melyek bennünket bántanak, válaszoljon. Csendben kell engedelmeskedni Istennek.

A fő kérdés azonban az: Hogyan kell viselkedni vagy mit kell tenni, hogy meghalljuk Őt valóban? Ima közben nyilvánvalóan jön a kísértés, az ördög meg akar zavarni minket az Istennel való közösségünkben. A határunkat tekintve tudjuk megkülönböztetni, mi az, ami Istentől és mi az, ami a kísértéstől származik. A gondolatok, hatásukat tekintve három csoportba sorolhatók.

 

  1. A gondolat, ha Istentől származik nyugalmat ad, belső békét ajándékoz.
  2. A sátántól jövő gondolat nyugtalanságot, félelmet, sőt fizikai feszültséget is kelt bennünk.
  3. A saját személyes gondolataink, jó ötletünk is elvon az imától és felületessé teheti azt.

Csak azokra a gondolatokra figyeljünk, amelyekben Isten szól hozzánk. Isten kihív minket a nyugtalanító érzésből és megnyugtató, békés gondolatokat ad. Ha a szívünkben béke van, az látszik rajtunk és rányomja a bélyegét a felebarátainkkal való kapcsolatunkra is. Néha az is előfordul, hogy Isten nem ad ilyen jeleket az imádságban, akkor is türelemmel kell hallgatni a csendet, alázattal és reménnyel, amíg Isten meg nem mutatja magát egyértelműen. Van, hogy szenvedünk az imádságban, de nem szabad utat engedni magunkban a félelmeknek és bizonytalanságoknak. Hittel kell fordulni Istenhez, Ő jelen van. „Nem lett volna létünknek értelme, ha nem lettünk volna egy kicsiny lángocskája e végtelen izzásnak: szeretet, mely a szeretetre válaszol.”[2]

Ott ülünk Isten előtt, mint ahogyan Mária, aki  Jézus lábánál ült. Mély értelmet kapnak a szavaink, és ez a közvetlen kommunikáció vezet közvetlenül Istenhez. Egy ponton mintha megállna az idő. Ezek a pillanatok olyanok, mintha a szó elpusztította volna e világot és nincs semmi csak Isten és én. Mintha az imádság szava odaszállított volna minket Istenhez. Ez az a csend, ahol nem kellenek szavak, ebben a személyes csendben látjuk meg Krisztus arcát. A csend annyit jelent: állni Isten előtt, aki szeret minket. Minden ember az imádságban felfedezi azt a méltóságát, amire Isten hívott meg minket, hogy eggyé váljunk vele. Ehhez az embernek fel kell adnia sok mindent, amihez eddig ragaszkodott. Kizárólag Istennel kell, hogy éljünk ahhoz, hogy megtaláljuk a nyugalmat és a békét benne. Így az ima úttá válik, amely elvezet egy belső, tágas térbe, aki maga az élő Isten, ez a tér a csend mélysége. Találkozni Istennel azt jelenti, hogy a csend által elfogadjuk azt az átalakulást, amely által új Ádámmá, Krisztusi emberré válhatunk. „Az ember jövőjének evangelizálása tehát nagymértékben a házi egyháztól, az ecclesiától függ.[3]  A család egyház fogalma újból életre kel, azonban nekünk kell tartalommal megtölteni. A családi csend megértése és kialakítása az első lépés, amit mindannyiunknak meg kell tenni.

 

Kreatív feledatok!

 

 

 

 

 

 

 

 

[1] Vö. GRÜN, A., Daruj mi sirokésrdce, Bratislava 2009, 7.