Webrádió

Vasárnap, a vakonszületett vasárnapján

Abban az időben Jézus útközben látott egy születésétől vak embert. Tanítványai pedig megkérdezték tőle: „Rabbi, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne. Nekem addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Ezt mondva a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat pedig a vak szemére kente, és azt mondta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloe tavában”, ami annyit jelent: „küldött”. Elment tehát, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok tehát, és akik azelőtt mint vakot látták őt, megkérdezték: „Nem ez-e az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították, hogy ő az, mások pedig, hogy „hasonló hozzá.” Ő pedig azt mondta, hogy „Én vagyok”. Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szememet, és azt mondta nekem: Menj a Siloe tavához, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van ő?” Azt felelte: „Nem tudom.” Elvitték a farizeusokhoz azt, aki egykor vak volt. Szombat volt pedig, amikor a sarat csinálta Jézus, és megnyitotta a szemét. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok, hogyan nyerte vissza a látását. Ő pedig elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és látok.” Azt mondták erre a farizeusok közül némelyek: „Ez az ember nem Istentől való, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azt mondták: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajelet?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki megnyitotta a szemedet?” Ő pedig azt felelte, hogy próféta. De a zsidók sehogy se hitték el róla, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, amíg oda nem hívták az újra látó ember szüleit, és megkérdezték őket: „Ez-e a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogyan lát tehát most?” A szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. Azt viszont, hogy most miképpen lát, nem tudjuk. Vagy hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek meg őt, hisz megvan a kora, beszéljen ő magáról!” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis már elhatározták, hogy ha valaki Őt Krisztusnak vallja, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.” Másodszor is hívatták tehát azt az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget az Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Ő ezt felelte tehát nekik: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemed?” Ezt válaszolta nekik: „Mondottam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is az ő tanítványai lenni?” Erre becsmérelték, és azt mondták neki: „Te vagy az ő tanítványa! Mi viszont Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét való, nem tudjuk.” Az ember így felelt nekik: „Éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk viszont, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem aki istenfélő és teljesíti akaratát, azt meghallgatja. A világ kezdetétől sem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon születettnek a szemét. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Azt felelték neki: „Mindenestül bűnökben születtél, és te oktatsz ki minket?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Isten Fiában?” Ő így felelt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Ezt mondta neki Jézus: „Hiszen láttad is őt, és aki beszél veled, ő az.” Ő pedig így szólt: „Hiszek, Uram!”, és leborult előtte.

 

Az Úr elfogadását vagy szembenállást választunk

 

             „Másodszor is hívatták tehát azt az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget az Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” (Jn9,24) Amikor szemtől szemben beszélgetünk valakivel, aki az élet sok kérdésére tud választ adni, egyben életünk gondjaira is megoldást tud kínálni, de nem tetszik nekünk, amit hallunk, akkor elvetünk mindent, amit mond, lelkileg kiábrándít és elgyengít bennünket. Ezzel ellentétben, ha elfogadjuk, igaznak tartjuk válaszait, és úgy véljük, erre a tanácsra van szükségünk és minden tekintetben sokat tanulhatunk tőle, akkor a beszélgetés felemelő, felszabadító érzéssel fog eltölteni minket, lelkünk belső nyugtalansága is lecsillapodik, megbékélünk. Az igazság szabaddá tesz minket.

             A felolvasott evangéliumi szakaszban értesülünk arról, hogy Jézus meggyógyította a vakon született embert, de a farizeusok mégsem hisznek abban, hogy Jézus Istentől való lenne. A jelet nem ismerik fel, amit csak Isten tehet. Ahelyett, hogy felismernék a gyógyítás révén Isten jelenlétét Krisztusban, és örömmel töltené el őket, még inkább ellenségessé válnak vele szemben, ott támadják, ahol csak támadási felületet találnak rajta. A meggyógyított ember szíve és lelke ellenben teljesen nyitott Isten igazságának, szeretetének befogadására, elismeri Isten titokzatos jelenlétét a teremtett világbanKrisztus igazságának elfogadásában részesül tehát az örökkévaló Isten igazságában.

A farizeusok több ízben próbálták magukat megvédeni az a krisztusi igazsággal szemben. Legelőször megpróbálták elkerülni, hogy nyílt párbeszédet kelljen folytatniuk Jézussal. Azzal vádolták Krisztust, hogy szombaton gyógyított, ezzel megszegte a szombat törvényét, vagyis nem tartja meg a szombatot. Szemükben mit sem számított, hogy Jézus jó cselekedetet vitt végbe ezen a napon. A maguk igazságával eltelve próbálták elzárni lelküket Krisztus igazságától. (A párbeszéd legnagyobb akadálya- ilyen például a házaspárok veszekedése.) A farizeusok közül néhányan még ezen is túl mennek, mert irigyek Jézusra és valahogyan ki kell Őt iktatni. Ennek okán kérdezték meg a meggyógyított embert, hogy mit gondol arról az emberről, aki szeme világát visszaadta. A válasza ez volt: “Ő egy próféta”. Személyesen, egzisztenciálisan megtapasztalta Isten munkáját az életében, ahogyan a Zsoltáros jövendölte: „Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr" (Zsolt33,8).

A farizeusok számára a vakon született ember válasza nem volt elég meggyőző, az ő koncepciójukat nem támasztotta alá. Ezért további tanúkat kerestek, hogy megcáfolják Jézus Istentől való származását, és azt is, hogy a fiú ezt megelőzően vak volt. Elkezdték a szülőket vallatni és megfélemlíteni „és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” Látjuk, hogy a kérdést direkt olyan formában teszik fel, amire csak egyértelmű választ lehet adni. Vagy elismerik, hogy fiuk vak volt, Jézus pedig valóban Istentől való, ennek révén volt képes őt meggyógyítani, vagy pedig félelemből tagadó választ fognak adni. Tudjuk, hogy a szülők azért adtak ilyen feleletet, mert féltek attól, hogy kizárják őket a zsinagógából, vagyis a perifériára kerülnek. Ha tehát kinyilvánítják hitüket Jézusban, akkor fennáll a veszélye annak, hogy kivetik őket a társadalomból és a vallási életből. Ezért mondták a farizeusoknak, hogy kérdezzék meg erről fiukat, aki már elég idős már ahhoz, hogy válaszoljon és vállalja annak a következményeit.         Látjuk, hogy a farizeusok a kényszer és a megfélemlítés eszközével élnek. Ezért parancsolják meg a vakon született embernek: "Dicsőítsd meg Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös”. Kényszerítik tehát, hogy tagadja meg a nyilvánvaló tényt, amiről maga is meggyőződött, különben kivetik a társadalomból. Jézus bűnösségét azonban bizonyítani a farizeusok nem tudják. A farizeusok a vallási ismereteikre alapozva próbálják bebizonyítani, hogy Jézusnak nincs igaza, nagy bűnös, de erre sem találnak bizonyítékot.

             Korunkban is tapasztaljuk, hogy a tudósok, szakemberek emberi elméleteiket a következő szavakkal próbálják alátámasztják: „a tudomány álláspontja szerint”, „minden bizonyíték igazolja ezt az állítást”, „a kérdés beható vizsgálatával arra a következtetésre jutottunk” stb. A tudomány, technika, korszerűség hangjaival elnyomni az isteni igazságot. A saját igazságunkkal elhallgattatni az isteni igazságot, aki maga az köztünk élő, feltámadott Úr. „Én vagyok az út az Igazság és az élet…” Az Igazság az személy, nem fogalom, Jézus Krisztus személye. A vak ember nagyon egyszerűen támasztja alá ezt az igazságot: „Bár vak voltam, most látok”. Amikor a farizeusok felismerik, hogy alantas taktikájukkal nem tudtak célt érni, megpróbálták a vakon született szavait hiteltelenné tenni: „Te az Ő tanítványa vagy, mi pedig Mózes tanítványai vagyunk” Megpróbálták Jézus személyét kicsinyíteni, Mózest állítva példaképül. Felfogásuk szerint Mózes sokkal hatalmasabb Jézusnál. A fiú válasza erre a következő volt: „Ha nem Istentől való lenne, nem tehetett volna semmit”. Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki bűnben születtél?” Látjuk, hogy a farizeusok el voltak telve a maguk igazságával, megkeményítették szívüket Krisztus igazságával szemben. Amikor az emberek elutasítják Istent, az Úr, akkor sem mond le rólunk, újból megkeresi őt és feltárja előtte a maga Istenségét – megrendültsége révén az ember leborul előtte és imádja Őt, ahogyan tette a vakon született. Mi is, amikor megkínoz bennünket ez a világ és próbára teszi hitünket, akkor így imádkozhatunk: „Uram, akaratod szerint cselekedj bennem, mert vak vagyok és erőtlen.” Ahogyan a fény énekben, az utrenyén énekeltük: „Sötét bűneim következtében megsérült lelki szememet te világosítsd meg, könyörületes Uram, oltsd belém az alázatosságot, és tisztíts meg engem a bűnbánat könnyeivel!” Végtelen könyörületességeddel könyörülj rajtunk és üdvözíts minket, világosságot árasztó Krisztus Istenünk! Ámen.