EFOP 1.2.1-15-2016-01007 Vissza az alapokhoz EFOP 1.2.1-15-2016-01007 Vissza az alapokhoz

Webrádió

Mindenszentek vasárnapja Az Egyház a Szentlélek gyümölcseit ünnepli

 

Minden nap az egyházi év során egy vagy több szentet ünneplünk, de ezen a vasárnap minden szentet, akár ismert, vagy ismeretlent ünneplünk. Keresztelésben egy szent nevét kaptuk. Az a célja, hogy a személyiségünket ilyenné fejlesszük, hitvallás a szent mellet, akinek nevét viseljük és szent személyében kapunk egy modellt a keresztény élethez. Mint mintát, a modellt követni tudjuk. Mózesnek a sinai hegyen pontos útmutatást adott Isten, hogy a szentély sátrát hogyan kell elkészíteni és berendezni. Mi a Szentlélek templomai vagyunk, így a szentek élete modell számunkra és érdemes a mintákat követni. Isten figyelmezteti Mózest, amit nekünk is meg kell szívlelni: „Vigyázz, hogy a szerint a minta szerint készítsd el, amelyet a hegyen mutattam neked.”(Kiv25,40) A szentek személyében mintát kapunk és ez nagy segítség a saját életvezetésünkbe. Vannak olyanok, akiket nem ismerünk, vagy az egyház még nem kanonizált, de attól még imádkoznak értünk Isten előtt.

Ezen a vasárnapon az előttünk álló szentek úgy állnak, mint akiken keresztül a Szentlélek megszenteli a világot. Aranyszájú szent János azt mondja: a pünkösd az, amikor teljesül Isten szabadító terve, az Atya teremtett mindet a Fiában, a Szentlélek tudja elérni, hogy Úrnak ismerjük meg Őt, és segít hogy befogadjuk erejét, a kegyelem formájában, hogy Isten gyermekei lehessünk. A szentség, a tökéletesség állapota, ez nem tetteink terméke(de nem zárja ki), Isten az, aki megad nekünk minden hatalmat, hogy szentek lehessünk a Szentlelkén keresztül.

Érdemes megkérdezni magunktól, mindenki szent lehet vagy csak pár kiválasztott? A válasz egyértelmű: mindenkinek szentté kell várnia. „mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.”(1Pét1,16) Ez szentírási parancs, ami az ószövetségből ered: „Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Ti megszentelődtetek, szentté lettetek, mivel én szent vagyok. „(Lev11,44) A mi Urunk sürget, hogy induljunk el a szentté válás útján: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!”(Mt5,48)

Konkrétan is szeretnénk megfogalmazni, mit jelent az, hogy szentekké kell lenni. A szent nem csak a vértanú. Az üldöztetések idején a körülmények jobban kimutatták az erények hősiességét, de a hétköznapokban ezt hogyan tudjuk megélni. A mindennapi életünkben a bűn legyőzői lehetünk, ellenállhatunk a kísértéseknek, a szívünket tisztának őrizzük meg. Őrködni a szívünk felett, hogy a vágyaink ne uralkodjanak el rajtunk és senki ne bántsunk meg. Sok formája van, van aki visszavonul egy kolostorba,hogy az imának szenteljék magukat. Jézus Krisztus minden benne hívőnek megnyitotta az utat az életszentségre. Szent Antal történetei között van egy, ami jól megvilágítja számunkra a szentség útját: Antalnak atyjának korában úgy tartották, hogy a monasztikus élet lényege a Szentlélek jelenlétének befogadása, az Isten hajlékává válás; a szerzetesnek úgy kell eltelnie a Szentlélekkel, hogy maga is pneumatoforosszá, lélekhordozóvá váljon. Az arab hagyomány szerinti VIII. levélben, melyet az egyiptomi kopt szerzetesség Antal végrendeletének, így ír a szerző: „Kapjátok meg ti is ezt a tüzes Lelket, amit én kaptam! Ha pedig azért akarjátok megkapni, hogy bennetek is lakjék, mutassátok neki a test fegyelmét és a szív tisztaságát, s gondolataitokban éjjel és nappal Istenre tekintsetek. Tiszta szívvel kérjétek ezt a tüzes Lelket, és megadatik nektek." Antal nyomatékosan figyelmezteti tanítványait a Szentlélek befogadására, mert ezt tartja a monasztikus élet lényegének. A Szentlélek elnyerése főleg az imádságban kért kegyelem befogadását jelenti. Ezért buzdítja övéit Antal: „Ne kételkedjetek szívetekben, ne legyen megosztott a szívetek, és ne mondjátok azt, hogy Ugyan ki nyerheti el? Nem, fiaim, ne hagyjátok, hogy ezek a gondolatok elárasszák a szíveteket, hanem inkább kérjétek tiszta szívvel, és elnyeritek a Szentlelket." De a Lélek elnyerése azt is jelenti, hogy a kegyelmet magas áron, az állandó megtérés, a küzdelem árán kell befogadnunk. Matta el Meskin így kommentálja a fentieket: „Mindaz, aki elolvassa Antal leveleit, olyan lelki benyomásra tesz szert, amely nem szűnik meg soha. Tűz, tűz, tűz. Antal egész tanításának alapja az isteni tűz, mely a szívben lakik. S ez a tűz maga a Szentlélek, Ő a tűz, mely a lelki élet titka."

Nekem az életszentség útján haladni azt jelenti: tanulok a védőszentjeim és a szentek életéből, szorgalmat, szerénységet, nagyvonalúságot, nyugodt, tiszta szívet. Minden erények forrása az Isten és hatalma van a Szentlélekben, hogy erőt adjon nekem és felkészítsen az együttműködésre. A Szentlélek, Ő az aki a mi kis jól berendezett világunkból Isten Országába átvezet, engedjük és működjünk együtt vele, hogy szentekké legyünk

 

 

Mindenszentek vasárnapja Mt 10,32-33; 37-38; 19,27-30

Mondta az Úr tanítványainak: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom majd mennyei Atyám előtt. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám; aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám; aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.” Ekkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, és az örök élet lesz az öröksége. Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.”

 

Valljuk meg Krisztust az emberek előtt

 

             „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.”(Mt10,32) Kr. u. 654-55-ben Konstantinápolyban történt Szent Maximosz hitvalló tárgyalása. Ennek a tárgyalásnak legfontosabb pontja a monothelita-vita eldöntése volt. A monoenergetizmus vagy monothelétizmus (görög monosz – egy, valamint thelô – akarni) egy keresztény tan, amely szerint Krisztusnak két természete van - egy isteni és egy emberi - de csak egy akarata. Jézus Krisztus önálló személy ugyan, de akarata teljesen Isten kezében van. A tárgyaláson résztvevő egyházi méltóságok próbálták Szent Maximoszt meggyőzni arról, hogy hitet tegyen amellett a tanítás mellett, hogy Krisztusban mind az emberi, mind az isteni természet egyformán jelen volt. Az egyik tanú meglátogatta a szerzetest a börtönben azzal a céllal, hogy segítsen helyreállítani a testvéri közösséget, az egységet Róma és Konstantinápoly között ebben a kérdésben. Azonban a bölcs Hitvalló így felelt: „Azt hiszem, ez egy lehetetlen dolog. A rómaiak nem fognak beleegyezni, hogy a Szentírás e kérdésre vonatkozó idézetei rávilágítsanak a szent atyák tanításának hamis voltára, eretneknek bélyegezvén őket. Az egyetértés helyreállítása csak akkor lehetséges, ha az igazságot elfedi a hazugság, vagy a fény elvész a sötétségben. Bűnnek számít az is, ha a Szentírás tanítását csendben elhallgatjuk”. (Válogatott tanulmányok, 20. o.). Mivel nem volt hajlandó hallgatni arról, amit a Szentírás tanít, Szent Maximosz nyelvét kivágták, s száműzetésben halt meg Kr. u. 662-ben. Tanítását csak a Kr. u. 681-ben tartott Hatodik Egyetemes Zsinaton fogadták el, és készítették el az erről szóló dogmatikus tanítást.

             A mai napon felolvasott evangéliumi szakasz egyértelműen elénk tárja, hogy kötelesek vagyunk Krisztust megvallani az emberek előtt. Az eredeti szövegben a „vallomás” (homologizi) azt jelenti, hogy „ugyanazt mondani”. Ennek értelmében pontosan ugyanazt kell mondanunk és vallanunk az emberek előtt, amit Krisztus tanított nekünk.

Szent Maximosz ügyének vizsgálata során kiderül, hogy az Úr megvallása sokkal nehezebb annál, minthogy egyszerűen kimondjuk, hogy hisszük Krisztus tanításában. Láttuk, hogy Maximosz is és a zsinat egyházatyái is valamennyien keresztények voltak, és mindkét oldal tanításában lakozhat igazság. Napjainkban számos tényező arra ösztönöz minket, hogy hallgassunk hitünk igazságairól. Gyakran a rokonaink és barátaink gátolnak ebben bennünket. A pénzügyi és üzleti és egyéb világi kapcsolatok megkövetelik, hogy lojálisak legyünk a társadalom norma – és érték rendszeréhez, hallgatólagosan elfogadjuk azokat. Felismerjük, hogy kellemetlen következményekkel járhat, ha Krisztus igazsága mellett nyíltan hitet teszünk.

             Ha elkezdünk Krisztusról beszélni beszélni előfordulnak tőlünk, vagy udvariasan leállítanak minket, nem hagyják, hogy befejezzük mondanivalónkat. A család és a barátok emlékeztetnek minket arra, hogy inkább hallgassunk arról, amit Istenről tudunk, hogy ne borítsuk fel a társadalom megszokott rendjét, békéjét. Előfordul, hogy azért hallgatunk Isten igazságáról, mert tudjuk, hogy a másik ember nem értene velünk egyet, hallgatunk inkább a békesség kedvéért. Ezek a tények arra ösztönöznek minket, hogy racionális választ adjunk arra, hogyan lehet az Istent a mi világunkban megvallani? Először is fel kell ismernünk, hogy a hallgatás, a csend sok esetben olyan szinten rejti el az igazságot, mint maga az igazságnak látszó nyilvánvaló hazugság. Nem kell mindig a hit nyelvén beszélni. Krisztus nevét nem kell állandóan emlegetnünk ahhoz, hogy megvalljuk Őt az emberek előtt. A mi feladatunk Isten előtt állni, tetteinkkel kell vallomást tennünk arról, amit Krisztus tanít, s ezzel jóval többet mondunk el, mint a hallgatással vagy szavainkkal.

             Az Úr nem ragaszkodik ahhoz, hogy mindenki hagyja el „házát, fivéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért” (Mt 19,29). Ellenben azt mondja, hogy az örök életet fogja kapni, az aki életével és beszédével megvallja Őt az emberek előtt. Mindig emlékeztetnünk kell magunkat Krisztus ígéretére: „Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek majd, mert kezdettől fogva velem vagytok.” (Jn 15,26-27) Szent Maximosz azt vallotta:  A bűn által szétszakított ember az Istennel való egyesülésben találja meg ismét belső egységét. A lelki élet célja nem kevesebb, mint a megistenülés (theószisz). A Szentlélek úgy járja át a belső életet élő embert, mint ahogy a fény átragyogja a levegőt, vagy a tűz a vasat. Hogy az ember célba jusson, az Isten iránti szeretet energiája serkenti szünet nélkül.