A világ legnagyobb értéke az áldás. Ez azt jelenti, hogy szeretetembe fogadlak, mely arra indít, hogy szeressél. Feleltünk a meghívásra, összegyűltünk, Egyház lettünk. Itt állunk Isten előtt, az Úr napja van. A várakozás öröme kifejeződik az énekekben, a rítusban, a liturgikus ruhákban, a tömjénfüstben, a liturgia minden szépségében. A Liturgia által az ember ismét az lesz, ami Isten elhatározása szerint volt, és amire kiszemelte őt, gyönyörködni akar gyermekeibe. A békecsókban meg kell valósítani azt a szeretetet, amibe belemerített Isten. Krisztus juttatta vissza azt a szeretetet, amit a bűnbeeséssel elveszítettünk, és most az Egyház közvetíti, ez az ő adománya nekünk. Az Egyház a szeretet által épül, és ezen nyugszik. Csak a szeretetnek van teremtő és megváltoztató ereje ebben a földi életben is.

Az anafora, szívünk felemelése, az Egyház mennybemenetele. A kenyérrel és a borral történik „valami”, mert előbb velünk, az Egyházzal történik valami. Követjük Krisztust mennybemenetelével, hogy Országának asztalához ülhessünk. Téren és időn túl vagyunk, hogy ez megtörtént velünk, történik a kenyérrel és borral valami, a mi üdvösségünkért. Ha az ember Isten trónja előtt áll, megszabadulva minden bűntől és visszanyer minden örömöt, csak hála van a szívében. Isten a teremtéskor szól, azóta várja a válaszokat, és a válasz a hála. „Adjunk hálát az Úrnak!”, mert nekünk adományozta a mennyet.  A közösség fenntartás nélkül csatlakozik a haladáshoz és együtt emeljük fel a szívünket. Ezért figyelmeztet minket Szent Ágoston: „Senki ne vegye magához, míg nem imádja Krisztust”

Összegyűltünk, és most belépünk Isten dicsőségébe, Krisztusban visszatérünk Istenhez. Az igehirdetésben, mint magában az Igében átalakító erő van. Az igehallgató emberből csinál a Szentlélek templomot. Nemcsak a feltámadást hirdeti nekünk, de az Úr napjának kezdetét. Jézus Krisztusban lett Isten a mi Istenünk. Ő tökéletes engedelmességben, szeretetben, hálaadásban, ajándékozta – áldozta fel magát. A szeretet ad a szerető lénynek értéket, határozza meg értelmét, ad neki életet. Krisztusban tesszük, mert Ő visszatért és mindent átadott Istennek. Az Egyház azokból áll, akiket Krisztus befogadott és integrálta eucharisztikus életébe. A megemlékezés a szeretet aktusa, a kenyeret és a bort odavinni az oltárhoz, az embert visszahelyezni Istenbe. Krisztusban új lények lettünk, akit lehet szeretni, lehet rájuk emlékezni. „Életetek Krisztussal el van rejtve Istenben” (Kol3,3). A kenyér és a bor befedve, elrejtve. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.

Te, aki vallásosnak tartod magad, nem mehetsz be Isten országába, mert soha nem fogadtad be Isten igéjét, mely megváltoztatott volna. Nem változott meg a szíved: Zarándok utak, melyről úgy tértél haza, hogy nem változott meg a szíved. Szegényeken segítettel, de nem változott a szíved. Szent Antal perselybe tettél, gyertyát gyújtottál, de nem változott a szíved, Máriapócson voltál, de nem változott a szíved… Könyörgéseket végeztettél, de nem változott meg a szíved. Figyelsz arra- talán szigorúan is-, hogy betartsd az általad választott vallási formákat, de nem változik a szíved. Pacsai János parókus