EFOP 1.2.1-15-2016-01007 Vissza az alapokhoz EFOP 1.2.1-15-2016-01007 Vissza az alapokhoz

Webrádió

Bemutatkozás - encsi görög katolikus egyház élén Pacsai János parókus

Őszinte megrendüléssel fogadtuk a hírt, amikor Püspök Atya közölte, hogy Sajószentpéterről áthelyez Encsre parókusnak. Persze nem a templomot, melyet építettünk, vagy a felújított parókiát volt nehéz ott hagyni, hanem azokat az embereket, akiket Isten rám bízott és a Szentlélek évek folyamán összegyűjtött az egyházba.

Szívesen jöttünk Encsre, még ha első ránézésre nagyon sok feladat tornyosul is hirtelen elénk.

Amikor közöltem a gyermekeimmel, hogy Püspök atya mit kér, megkérdeztem tőlük, mit tanácsolnak apának, mit válaszoljon. Ugyanígy megbeszéltük a feleségemmel, aki 10 éve az egyházközség kántora is, Miskolcon a missziós iroda vezetője. Az egyik gyermekem mondta, hogy „apa nekünk az lesz a legjobb, ahogyan te döntesz”. Nagyon fontosnak éreztem, hogy közösen döntsünk és önként vállaljuk a következő szolgálatot, hiszen mi együtt a pap család látjuk el az Isten szolgálatot, amely szerteágazó feladatot és kihívást jelent az egyházban és a társadalomban. Gyermekeink Kristóf 15 éves, Luca 14, Cirill 12, mind a hárman a jezsuita gimnáziumban tanulnak és kollégisták, szeretnek sportolni, különösen focizni, amellett szeretnek ministrálni és kántorkodni is.

Nem vagyunk ismeretlenek Encsen, hiszen feleségem Mónika ide való, a középiskolát én is itt végeztem. Kispapként sokszor megfordultam Encsen és az esküvőnk is ebben a templomban volt. Szüleim jó pár évig a közösség tagjai voltak. Édesanyán hősiesen hozta tolókocsiban lebénult apámat a templomba. Ők is Istenből merítettek erőt és nekünk is legfontosabb prioritása életünknek Isten. Ő életünk középpontja, Ő ad értelmet az életnek. Amikor 16 évvel ezelőtt pappá szenteltek jelmondatot kellet választani, mint egy programot. Én a következőt választottam: „Tegyétek kezembe szíveteket, én Isten elé teszem le, Teremtő Istenünk hatalmasabb azok megőrzésére” (Aranyszájú Szent János) Ezt szeretném közöttetek is megvalósítani, összegyűjteni benneteket, Isten közelében tartani, mert számunkra a görög katolikus egyház nem más, mint egy életmentő állomás.

Szeretettel köszöntöm mindnyájukat!  Pacsai János esperes-parókus