A kánon két ágból áll, amely szépen kiegészíti egymást.

Először a történelmi szál indul, melyben Szent András ügyesen használja az üdvösségtörténetben a bánkódás himnuszát. A szerető és könyörületes Isten, Aki felfedi magát az ő gondviselésének cselekedeteivel, és felhívja hallgatóit a megtérésre. Ez a Szentháromságos egy Isten, Aki felfedi a hallgató előtt, hogy az üdvösség munkája folytatódik itt és most. Sőt maga az Úr emlékezteti azokat, akik vádolják őt, hogy megszegi a törvényt, hogy szombaton gyógyít „az én Atyám munkálkodik énáltalam” Pontosan: Jézus azonban azt mondta nekik: „Atyám mind máig munkálkodik, azért én is munkálkodom” /Jn 5,17/.

Ez a folyamatban lévő isteni gondoskodás képezi a második szálat a kánonban, amely hív minket a személyes bűnbánatra, és elismerni, hogy állunk Isten előtt és várjuk az ő gyógyító tevékenységét. Szent András kánonja emlékeztet bennünket, hogy a keresztények arra hivatottak, hogy aszkéták legyenek. A keresztség részvétel Krisztus halálában és feltámadásában, ez tesz bennünket a Mennyei Királyság polgáraivá, és ezáltal idegen a bűn és a korrupció számunkra. Szent Pál azt tanítja, hogy mi a Húsvét által az Úrnak a tagjai lettünk, és így ne uralkodjék rajtunk, a mi halandó testünkön a bűn.

Római 6,12-14: „Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak. Ne adjátok át tagjaitokat a bűnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a halálból életre keltek adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek Istennek. A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben”. 

A keresztségben a kegyelem alá kerültünk, a halálból az életre, és ezért idegen számunkra ez a világ, amely elutasítja az isteni szeretet nyitányát. De akik tagadják a valóságot, hogy a keresztségben már meghaltunk a bűnnek /Róm 6,11/: „Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban”, az kísértés a bűnre, de ahogyan Szent Pál elismerte, nem azt csináljuk mindig, amit akarunk, szellemi hadviselést végez a bűn a kegyelem ellen, és a törvény által továbbra is küzdök a bűn ellen, és tagjaimban keresem Isten ajándékát, az új életet. Mivel Szent Pál tudatában volt saját bűnének, képes volt felismerni saját személyének kettőségét, szétesését, és elismeri, szinte karikatúraként fogalmazza meg a torz képet, hogy a keresztségben fürdött Isten kegyelmében, és mégis vétkezik: „hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok” /Róm 7,19/.

A figyelmes hallgató észreveszi, amit Szent Pál leír a lelki küzdelemről, ugyanez cseng vissza Szent András bűnbánati kánonjában. Mivel az üdvtörténet bontakozik ki a kánon tropárjain keresztül, mi is szembesülünk eltorzult saját magunkkal, hogy önállóságunk azt jelenti, hogy a lélek alárendeltje lett a testnek, és így elhibázott az akaratunk. Következésképpen a szenvedélyek, amelyek kapcsolódnak a természetünkhöz, félreirányítanak, és sok csavart okoznak, és mint küzd az apostol a kánon megdöbbentő módon fejezi ki: „én elítéltem magamat a saját lelkiismeretemben, ami vonzóbb minden más dolognál a világon” /Óda 4/. Az aszkézis felhívás, hogy előhívjuk a valódi énünket, amely küzd, hogy a test és a lélek harmóniában legyen.

Ez a megpróbáltatás megtisztítja a szenvedélyeket, és ezáltal a kegyelmi ajándék irányítja, és segíti az akaratunkat. Ez az út a spirituális élet, bár megnyitja számukra az Úr nagy és szent Pászkáját. Amikor a szenvedélyek tisztulnak, akkor az emberi természetben az emberi akarat és isteni akarat összhangba kerül, és a lélek kiemelkedik. Remete Szent Antal leírja, hogy az ember integrációja oly módon történik: „a kegyelem által megtisztított természet nem bűnös. A bűn magába foglalja az ember tudatos választását. Nem bűn enni, áll, mikor hálaadással fogyasztunk bármit, fegyelmezett és visszafogott módon, mert lehetővé teszi a szervezet számára, hogy életben maradjunk, és ne keltsen rossz gondolatokat. Nem bűn a szemünkkel a tisztaságot vizsgáljuk, hogy van-e bennünk irigység, gőg vagy kielégítetlen vágy. Nem bűn békésen hallgatni, de ha harag irányítja nyelvünket, az bűn, mert nem a hálaadás és imádság szavait adjuk Istennek. Az nem bűn, mikor a kezünkkel megsimogatjuk a másikat, hogy kifejezzük együttérzésünket, de bűn, ha rablásra, gyilkosságra, tettlegességre használjuk azt. Testünk minden része lehet bűn, ha saját választásunkkal nem a jót, hanem a gonoszt cselekedjük Isten akaratának ellenében”.

Az aszketikus élet legyen a bűnbánat válasza Isten szeretetére. Az aszketikus küzdelmen keresztül a test át fog alakulni az élő Isten templomává. Ez a nagy kánon örömteli üzenete, mivel egyesít minket az Üdvözítő halálával és föltámadásával, Isten győzelmével, amelyet a bűn és halál fölött aratott.